Mese, motívum, muzsika - 2019. június 12.

A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében részt vettünk a második osztályok tanulókkal az Óperencia Program interaktív foglalkozásán.

A kétszer negyvenöt perces foglalkozást Az aranytulipán című népmese köré építette az előadó. A bemutatkozás után elolvasta a gyerekeknek a mesét, időnként kilépett a mesélő szerepéből, és a tanulókat is bevonta a történet folytatásába. A mese lezárását közösen mondták ki. Ezt követően ismert népi játékokat elevenítettek fel, például Bújj, bújj zöldág, Tekeredik a kígyó, Aki nem lép egyszerre…, majd ritmusgyakorlatokat végeztek a babzsákok segítségével. Új mimetikus játékot is tanultak (Icike, picike). Az első foglalkozás lezárásaként egy számukra új népi játékot tanultak, melynek neve Pányvázás. A gyerekeknek nagyon tetszett, azóta is többször játszottuk már.

A második foglalkozás egy kézműves tevékenység volt, amely a mese köré épült. Egy térbeli tulipános képeslapot készítettek. A gyerekek a szükséges alaklemezek körbe rajzolása és nyírása után összeállították a tulipánt, amit haza is vihettek.

A foglalkozásvezető nagyon kedves, közvetlen volt, aki pillanatokon belül közel került a gyermekekhez. A gyerekeknek nagyon tetszett ez a rendhagyó foglalkozás, köszönjük szépen, hogy részesei lehettünk. Várjuk vissza jövőre is.

Kaczné Lajtos Judit osztályfőnök

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét