Tavaszköszöntő ünnep - 2019. május 14.

Május 10-én, pénteken 16.00 órai kezdettel került sor a Cecei Művelődési Ház nagytermében a már hagyományosnak mondható Tavaszköszöntő-ünnepre. A Cecei Általános Iskola pedagógusai évekkel ezelőtt a rendezvény megszervezésével azt a célt tűzték ki, hogy örülve az időjárás kellemes változásainak, a természet tavaszi megújulásának, mindezt közösen, a diákokkal, szüleikkel és minden érdeklődővel együtt ünnepeljék meg! Nem titkolt cél volt az is, hogy bemutassuk milyen sok tehetséges gyermek jár az intézménybe, akik különböző előadóművészeti ágakban mutathatták meg rátermettségüket. A közelmúlt kiemelkedő ünnepe volt az édesanyák köszöntése, amely természetesen a mostani rendezvénynek is az egyik kiemelt témája volt. A rendezvényen bemutatkoztak a húsvét előtti héten megszervezett 16. Illyés Gyula Mesemondó verseny legkiemelkedőbb helyi versenyzői. Így Asbóth József 1. o tanuló, A szegény testvér, meg a gazdag című, Lajtos Levente 4. o tanuló, A feledékeny legény című, Dömők Zsófia 4. osztályos tanuló A só című, míg Megyesi Mirtill 8. o tanuló A Pletykás asszonyok című népmesét adta elő. Felkészítő pedagógusok voltak: Kaczné Lajtos Judit, Földi Józsefné, Szücsné Takács Ilona és Ferencziné Fülöp Cecília. A legügyesebb versmondók is színpadra léptek, így Trázer Luca 1. o tanuló, Kulcsár Miklós: Falusi történet című, Dömök Róbert 2.o tanuló, Békés Márta: Hétfőn a hetes még nagyúr című, míg Mészáros Kristóf Ádám 2.o tanuló, Szalai Borbála: Őrködő csillagok című versét adta elő. Felkészítő pedagógusok Kaczné Lajtos Judit és Sohárné Bali Mária voltak. Demeter Jázmin és Pintér Laura iskolánk énekkarának képviseletében Fejér megyei népdalcsokrot adtak elő Tornócziné Bondor Csilla felkészítésében. Az 1. évfolyamosok Let Kiss címmel mutatták be táncos-mozgásos koreográfiájukat egy népszerű swing zenére, amelyet Sohárné Bali Mária és Komáromi Éva állítottak össze. A 4. o Lázár Ervin: Metrómese című művét adták elő dramatikus módon Szücsné Takács Ilona szervezésében. A 2. osztályosok előadása Kaczné Lajtos Judit és Boros Lilla rendezésében adták elő Ludas Matyi történetét Fazekas Mihály tollából. A műsoros délutánt a 3. osztályos diákok anyák napi műsora zárta, amely során versekkel, prózával, színpadi játékkal és tánccal köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat. Felkészítőik Horváth Ágnes és Bali Péter voltak.

Mindenkinek köszönjük, akik megtisztelték gyermekeiket és nevelőiket és részt vettek a műsoron, illetve adományaikkal hozzájárultak iskolánk további rendezvényeinek megszervezéséhez!

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét