Szülői Közösségi Bál - 2019. március 27.

Nagy hagyománya van a szülők és pedagógusok szereplésének a Cecei Általános Iskolában. Szívesen lépnek fel együtt, hiszen a tanév során is több olyan program van az iskolában, amikor a szülők együtt dolgoznak a diákok érdekében, vagy őket segítve, közösen, hiszen a gyermekek nevelése során a példamutatás is nagyon fontos.

2019. március 24-én, szombaton 18 órától a Művelődési Házban ismét összefogtak szülők, pedagógusok és támogatók egyaránt, hogy egy szórakoztató műsorral kedveskedjenek a vendégeknek. A műsor folyamán részesei lehettünk egy divatbemutatónak, ahol a Killerné Zója alkotta ruhaköltemények keltek életre- újságpapírból. A tervező így bemutatta, hogy a Fenntarthatósági témahéthez kapcsolódva, lehet az újságokat is (köztük a Fejér Megyei Hírlapot) más, „nemes” célokra is használni.

Ezután a Sáregresi Népdalkör adta elő a Pöttyös a Tuti című előadását, ahol az idősebb korosztály is bemutatta, hogy nem csak a húsz éveseké a világ! Zenés, táncos előadásuk nagy sikert aratott!

Ezután a Szulejmán szultán háreme című előadást tekinthették meg a vendégek a cecei iskola szülőinek előadásában.

A következő műsorszám az újonnan alakult Őrült Nők Ketrece cecei tánccsoport, charleston előadása volt, ami igazi színfoltot jelentett a szereplők palettáján. Korhű ruhákban táncolták a lányok és asszonyok az 1920-as évek kedvelt táncos műfaját, vajai- Kovács Viktória vezetésével, amit nagy tapssal értékeltek a vendégek.

A következő program a Sáregresi Csipet Csapat modern tánc előadása volt.

A folytatásban a cecei Hip Hop táncsoport örvendeztette meg a nézőket, amit Ferenczi Roland és Bali Péter pedagógusok vicces párbeszéde követett. A tanár urak párbeszédét a pedagógusok Don Quijote című dala követett.

A műsort a cecei szülők táncos előadása és power point bemutatója zárta, szintén nagy tapssal díjazva.

Az est finom falatokkal, tombolával és a Szabó zenekar jóvoltából, jó zenével folytatódott.

Szeretnénk az iskola vezetősége nevében megköszönni mindazoknak a támogatását és segítségét, akik valamilyen formában hozzájárultak a Szülői Közösségi Bál sikeres megvalósulásához!

Köszönjük, hogy sokan fogtak össze, ezért a nemes ügyért, vagyis, hogy támogassák a Cecei Általános Iskola diákjait! Külön köszönet illeti Somogyi Tiborné Henit, aki a közösség vezetőjeként koordinálta ezt a kiváló programot!

Szabóné Várady Katalin, igh.

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét