Szitakötő továbbképzés - 2018. november 20.

A Cecei Általános Iskolában 2018. november 13-án a Szitakötő, magyar irodalmi folyóirat egyik munkatársa, Albert Judit tartott hatvan perces gyermekfoglalkozást, és másfél órás pedagógusképzést. Judit már több alkalommal is ellátta hasznos tanácsokkal a hallgatóit, legyenek azok kicsik, vagy akár felnőttek.

A képzés a folyóirat őszi számához kapcsolódott, amelyben a pénzről, az értékekről, egymás megítéléséről szóló írások, történetek olvashatóak.

A gyermekfoglalkozáson az ötödik évfolyam tanulói játékos feladatok segítségével ismerkedtek meg a forgalomban lévő pénzeinkkel, körül járták a pénzzel megvehető és pénzzel meg nem vehető értékek fogalmát, és egy doboz alján megpillanthatták a legnagyobb értéket is. A foglalkozáson szülők is részt vettek, akiknek nagyon köszönjük, hogy kíváncsiak voltak az informális tanulás erre a lehetőségére!

A pedagógus továbbképzésen iskolánk pedagógusai és sárbogárdi kollégák vettek részt a Mészöly Géza Általános Iskolából, ahol módszertani segítséget kaptak a jelenlevők a Szitakötő folyóiratban található cikkek feldolgozásához. A közösen eljátszott feladatok az értékítéletekről és a belső értékek felismeréséről szóltak. A jó hangulatú foglalkozás tartalmas volt, és számos tapasztalattal is gazdagította a jelenlévőket.

Ráczné Pincési Julianna, iskolai Szitakötő koordinátor

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét