Állj pályára! - 2018. november 13.

Ezen a címen szervezi meg minden évben a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat az úgynevezett pályaorientációs és szakmai kiállítást, melyre várják a pályaválasztás előtt álló általános iskolás végzős diákokat.

A Cecei Általános Iskola nyolcadik évfolyamos diákjai Székesfehérváron vettek részt a november 9-én és 10-én tartott rendezvényen. Az ünnepélyes megnyitón a Kodály Zoltán Zeneművészeti Iskola vegyes kórusát hallgathatták meg, majd betekintést nyerhettek a munkaerőpiac alakulásába Fejér megyében. Ezt követően mindenki sorra látogathatta az iskolák kiállításait, melyek mindig igyekeznek megnyerni a tanulók tetszését, hiszen itt még formálhatják a bizonytalan diákok rálátását az egyes intézményekben indított szakokra.

Fontosnak tartjuk, és gyakorta elhangzik, hogy a diákok először is pályát válasszanak, és a már meglevő céljukhoz keressenek megfelelő iskolát. Az ez irányú törekvéseket erősíti ez a szakmai kiállítás is, amelyre hagyományosan minden tanévben ellátogatunk végzős diákjainkkal, ezzel is erősítve iskolánk pályaorientációs tevékenységét!

Ferenczi Roland – Ráczné Pincési Julianna osztályfőnökök

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét