Gyermeknap - 2018. június 13.

A tanév végéhez és az egyéb gyermeknapi rendezvényekhez igazodva, az utolsó hét hétfőjén rendezték meg a Cecei Ált. Iskolában a Gyermeknapi Programot a helyi Diákönkormányzat és a Cecei Iskoláért Közalapítvány támogatásával.

A gyerekek nagy izgalommal készültek, hiszen már jó előre tudták, milyen sok programmal készültek számukra nevelőik. 9 órától a helyi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával ugrálóvárban játszhattak az alsóbb évfolyamosok, majd az év közben a TEIS Program keretében megrendezett „szünetek focija” döntőkre került sor, Borosné Asbóth Ilona és Király László koordinálásával. Ezután a különböző korosztályok kézilabdában is összemérték tudásukat, Földi Józsefné szervezésében.

11 órától vette kezdetét a fabatkagyűjtés, vagyis az ügyességi feladatok egyéni végzése, amiért a gyerekek kis lapocskákat kaptak, amit a helyi Diákönkormányzat „boltjában” válthattak be ajándékokra, a pénzügyi tudatosságukat is formálva.

Mindeközben, az aulában Sebestyén Éva saját felajánlásával finom hideg gyümölcsös innivalókkal várta a szomjas diákokat. A lekváros lepényevéshez a finom lepényeket Redzsepi Senazi ajánlotta fel, aki nagylelkű támogatója továbbra is az iskolának, noha a gyermekei már az egyetemen és a gimnáziumban folytatják tanulmányaikat.

Szeretnénk megköszönni mindazoknak a közreműködését, akik támogatták a Cecei Ált. Iskola gyermeknapi rendezvényének sikeres megvalósulását!

Szabóné Várady Katalin, igh.

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét