Őszi lány foci Bozsik Torna Sárbogárd - 2017. november 7.

Megkezdődött a 2017/2018-as tanév Bozsik tornáinak sora az őszi fordulókkal. Iskolánk az elmúlt évekhez hasonlóan ismét több csapattal nevezett a fiúk versengésébe, de az igazi újdonságot az lány csapat megszervezése jelentette. Mindössze két hét felkészülés után vágtunk bele a nagy kalandba. Lányaink eddig egyetlen tornán sem szerepeltek még, ezért célunk a tisztes helytállás és a tapasztalatok általi tanulás volt. A sárbogárdi körzetben három csapat indult. A Sárszentmiklósi Általános Iskola, a Mezőszilasi Általános Iskola és a Cecei Általános Iskola. Ellenfeleink az előző években megyei döntőben, sőt Mezőszilas az országos döntőben is szerepelt! Szerencsére ez nem befolyásolta a lányok hozzáállását, az eredmények messze felülmúlták az előzetes várakozásunkat. A lejátszott két mérkőzésen egy döntetlennel és egy győzelemmel zártunk, így első tornánkon csoportgyőzelmet ünnepelhettünk!

Eredmények
SÁRSZENTMIKLÓS – CECE1 : 1
MEZŐSZILAS – SÁRSZENTMIKLÓS5 : 1
CECE – MEZŐSZILAS2 : 1

Ez a teljesítmény bizalommal tölthet el bennünket a jövőt illetően! Természetesen hibák akadnak a játékunkban, amiket a jövőben a gyakorlásokon kell kijavítanunk, de még az út elején járunk. Folytatás majd decemberben a téli tornán, ami egy újabb kihívás, hiszen az már teremben zajlik majd.

Gratulálok a lányoknak! HAJRÁ CECE!!!

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Gerlice

Gerlice Néptánc
Egyesület Cece

Vajta

Vajta Község
honlapja