Kirándulás - 5.a osztály - 2017. július 11.

Két napos kirándulást szerveztem 2017. június 08-án és 9-én Tamásiba az 5.a osztályos diákoknak. Egy órányi autókázás után, problémamentesen megérkeztünk az Eszter Sóbarlangba. Miután már másodszor jártam itt a gyerekekkel úgy gondoltam a helyszín megfelelő lesz, az általam eltervezett célok megvalósításához. Fő szempontjaim volt: a környezeti nevelés, a testi nevelés és az erkölcsi nevelés megvalósítása. Ahogy elfoglaltuk a szálláshelyet, felállítottuk a sátrakat, nagy élvezettél tették ezt meg a gyerekek, mert még egyikük sem aludt sátorban. Megreggeliztünk és városi sétára indultunk, hogy akklimatizálódjunk. Elsétáltunk a Miklós vári parkba, ahol megtekintettük a festői tavat, illetve a kis kápolnát is. Azért hogy elengedjék jobban magukat a gyerekek, számháborúra invitáltam őket. Szabályok ismertetése után felosztottuk a csapatokat. Életemben nem szórakoztam ilyen jót, nagyon jó élmény volt látni ezeket a gyerekeket, a szabadban stratégiai játékot játszva egy-egy csapatban. Kétórányi számháborúzás után úgy döntöttünk játszanánk még a kialakított műfüves pályán egy focimeccset. Nagyon elfáradtunk, jókat nevettünk. Ezt követően ebédelni mentünk vissza szálláshelyünkre, majd fürdőruhánkat felöltve indultunk a Tamási Termál-és Élményfürdőbe. Kipróbáltuk a kültéri medencék sokaságát, illetve a 3 különböző hőmérsékletű beltéri medencében csobbantunk. Akinek kedve volt a szivárványcsúszdán is lecsúszhatott. Szuperül el volt a „csipet csapat”, mivel vittünk röplabdát, vízben és szárazon is nagyokat játszottunk. Jól elfáradván, mentünk át a szálláshoz, ahol már várt bennünket az esti pizza menünk. Másnap reggel korán kidobott bennünket a hálózsák, reggeli futással indítottuk a napot. Ezt követően megreggeliztünk, betekintettünk az Eszter Só barlangba, hogy kellően lehűsöljünk és elindultunk, hogy testközelből figyeljük meg az erdei állatok életét, mindennapjait a Gyulaj Erdészet parkerdejébe. Az állatok viselkedéseit, reakcióikat a nagy melegben izgatottan figyeltük. Megbeszéltük miért kell tisztelni az erdőt és az ott élő vadakat, tisztáztuk, hogy halkan kell beszélni, a szemetet csak az előre elhelyezett tárolókba dobjuk. Az állatsimogatóba is bementünk, ahol közvetlen közelről figyelhettük meg a vaddisznók, gím és dámszarvasok viselkedését. Büszkén mondhatom, hogy tanítványaink példamutatóan viselkedtek. A kirándulás záró akkordjaként, a sportpályán kosaraztunk, labdáztunk. Elmondhatjuk, hogy igazán jól sikerült, kirándulás volt, nagyon jól éreztünk magukat, most először voltunk egy igazi összetartó szuper kis csapat!

Horváthné Sohár Eszter osztályfőnök

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét