Kirándulás - 2. osztály - 2017. július 11.

Sárszentlőrinc – Bikács kirándulás

A 2. évfolyam egy csütörtöki délelőtt ismét kirándulni ment a közeli Sárszentlőrincre. Utunk célja a Lázár Ervin illetve a Petőfi Sándor emlékház megtekintése volt. Ahogy megérkeztünk a településre már várt bennünket az ottani könyvtáros hölgy, aki kedvességével, gyermek közeli előadásmódjával bemutatta nekünk a két múzeumot. Az idei évben mind Petőfiről, mind Lázár Ervinről tanultunk, s ezért is gondoltuk, hogy kibővítjük az ismeretüket ezzel a kirándulással. A múzeumlátogatást egy Lázár Ervin mesével fejezte be a tárlatvezető, valamint a végén a gyerekek néhány meseszereplő jelmezbe bújhattak. Ezt követően a Sárszentlőrinc központjában található játszótérre mentünk, ahol volt alkalmuk a gyerekeknek kipróbálni az ottani játékokat. Útközben hazafelé megálltunk Bikácson a Falumúzeum és Kulcsos házban, ahol a vidéki élet mindennapjaiban nyerhettünk bepillantást. Láthattunk régi bútorokat, ruhákat, könyveket, szerszámokat. Ezután rágcsa és hűsítő várta a gyerekeket. Kellemesen elfáradva és sok-sok élménnyel gazdagodva értünk vissza az iskolába. Mindkét múzeumvezetőnek köszönjük a kedvességét, s hogy felejthetetlenné tették számunkra ezt a délelőttöt.

Kaczné Lajtos Judit és Szepesiné Palatinus Pálma tanítók

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét