Búcsú előadás Shakespeare jegyében - 2017. május 30.

A Cecei Általános Iskolában nagy hagyománya van a végzős diákok búcsú előadásának. Nagy izgalommal készülnek, diákok, pedagógusok és szülők egyaránt, hiszen a jelmezek, a díszletek beszerzése, kialakítása közös munka. Mi pedagógusok azon izgulunk, hogy mindenki egészséges legyen, tudja a szerepét, legyen ideje a sok próba során a tanulmányaira is koncentrálni, hiszen szeptembertől már egy másik intézményben folytatják a fiatal „színészpalánták” mindennapjaikat. Az idei tanévben egy humoros bukást megelőző órával nyitottak a nyolcadikosok, ahol furcsábbnál-furcsább feletekkel támasztották alá, hogy a bukás elkerülése aktuális feladat számukra. Ezután fiatalos lendülettel és szövegekkel adták elő a két szerelmes, Rómeó és Júlia, valamint családjaik viszontagságos történetét, sok tánccal és gyönyörű „nyelvezettel”. A folytatásban a „Miből lesz a cserebogár- mondás vezérfonalát követve egy ppt segítségével bemutatásra kerültek a végzősök baba képei és tablóképei egy csokorba kötve.

Szeretnénk köszönetet mondani a 8. évfolyamos diákoknak, hogy ilyen szépen felkészültek a záró előadásukra! Köszönjük kollégáinknak, Ráczné Pincési Julianna és Ferenczi Roland osztályfőnököknek a sok-sok munkát és türelmet, Tornócziné Bondor Csilla tanárnőnek a dalokban való támogatást, Borosné Asbóth Ilona tanárnőnek a táncok segítését, valamint Nyikosné Domján Marika néninek, aki nyugdíjasként is segítette a bemutató sikerességét!

A közös munka eredménye lett ez a szép előadás, amit Killer Jánosné, Zója segítségével rögzítettünk az utókor számára. Neki is nagyon köszönjük!

Szabóné Várady Katalin, igh.

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét