Kirándult a 2. évfolyam! - 2017. május 30.

2017. május 18-án reggel 7.15-kor gyülekeztünk a cecei cukrászdánál. Miután mindenki megérkezett, és felszállt a buszra, 31 kisgyerek 3 pedagógus kíséretében elindult, hogy bebarangolja a Gemenci erdőt. Az utazás jó hangulatban telt, a gyerekek izgatottan várták, hogy megérkezzünk. Fél kilenc körül kanyarodott be az autóbusz a Pörbölyi Ökoturisztikai Központba, ahol már várt bennünket a szakvezetőnk, aki a nap folyamán segítségünkre volt. Az erdei kisvasúttal elmentünk a Malomtelelő megállóig, ahonnan a Molnárka tanösvényen (2,2 km) a Duna-ártéri erdő állat-és növényvilágával, a legfontosabb fafajokkal, a hajómalmok működésével ismerkedhettünk meg. A tanösvény végén a Lassi megállóhelyen kialakított játszótérre érkeztünk, ahol különböző természetes anyagokból készült játékokat próbálhatták ki a gyerekek. Itt tekinthettünk meg egy Halászati kiállítást, amely bemutatta az ártéri erdők élővilágát, a halászat és fokgazdálkodást is. Kisvasúttal utaztunk a következő megállóig, ahol bepillantást nyerhettünk a méhek életébe a nagyrezéti Méhészeti Gyűjteményben, valamint mézkóstolón vehettünk részt. Innen gyalog tettük meg az utat a központig. Sétánk során a Gemenci erdőben élő gímszarvasokat és vaddisznókat is láthattuk. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza a turisztikai központba. Miután mindenki elfoglalta helyét a buszon elindultunk haza. Útközben megálltunk Szekszárdon fagylaltozni. Kicsit fáradtan, de sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk haza.

Kaczné Lajtos Judit osztálytanító

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét