Víz világnapja a 4. osztályban - 2017. március 28.

Témanap keretében emlékeztek meg a Víz világnapjáról a Cecei Általános Iskola 4. osztályosai március 22-én. Először a tankönyvük segítségével elevenítették fel a vízzel kapcsolatos ismereteiket, amit kiscsoportos beszélgető körrel „tágítottak” ki. Ezután feladatok segítségével egyénileg hasonlították össze a sós és „édesvíz” jellemzőit, a víz halmazállapotait stb. A folytatásban egy TOTO és egy rejtvény csoportos kitöltése következett, amit egy „vizes” könyvjelző elkészítése egészített ki. Az ellenőrző beszélgetés után montázs készült a faliújságra, barátunk a VÍZ! témakörben, az egyénileg gyűjtött képek segítségével, kicsit prezentálva, indokolva a képválasztást. A montázskészítést a Tavaszi szél vizet áraszt dal éneklésével tették még élvezetesebbé. A témanap zárásaiként a 4. osztályosok egy papírhalat is készítettek, ami élőhelyében szintén csatlakozott a nap témájához.

Úgy gondoljuk, hogy nagyon–nagy igény van a diákok részéről arra, hogy egy kicsit más keretek között szerezzenek ismereteket, tanuljanak egymástól. Erre is jó alkalom volt ez a témanap, ami a „lételemünk” fontosságára, védelmére, jellemzőire hívta fel a figyelmet.

Szabóné Várady Katalin, igh.

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Gerlice

Gerlice Néptánc
Egyesület Cece

Vajta

Vajta Község
honlapja