Szülői Közösségi bál - 2017. március 21.

A Cecei Általános Iskola szülői közössége egyik legfontosabb célkitűzésének tartja, hogy anyagilag is támogassa az intézménybe járó diákokat. Ebből a támogatásból már udvari játékokkal, sporteszközökkel, fejlesztő játékokkal gazdagodott az intézmény, de ebből valósul meg a fenntartó által nem támogatott versenyek szervezése, utazási költsége. A Szülői Közösség az anyagi támogatást adományokból tudja fedezni, amelyek összegyűjtése végett különböző rendezvényeket szerveznek. Az elmúlt évben az egyik legnagyobb sikerű ilyen program a Szülői Közösségi Bál volt, amelynek sikerén felbuzdulva a szervezők az idei évben is meghirdették az eseményt 2017. március 11-re. A rendezvény műsoros esttel kezdődött, amelyben elsőként az iskola pedagógusai szerepeltek. Zenés műsorukkal megpróbálták bizonyítani, hogy munkájuk során egymást támogatva, egységesen próbálják elérni az intézmény oktatási-nevelési céljait. Ezután a szülői csoportok előadása következett, amelyből az iskola beiskolázási körzetének mindhárom települése kivette a részét. A cecei szülők egy vicces tehetségkutató műsor kulisszáiba engedtek bepillantást, sok humoros jelenettel. A sáregresi anyukák kán-kán tánctudásukat mutatták be, míg Vajtáról egy anyukákból és nagymamákból álló godspell kórus érkezett. De a vajtai apukák is kitettek magukért, egy bajor sörtánc előadásával. A műsort a cecei anyukák formációs tánca zárta. A műsor után kezdetét vette a bál, amelyben a cecei Szabó-zenekar húzta a talp alá valót, a vendégeket büfé és tombola várta. A hangulatos rendezvény az éjszakába nyúló mulatozással zárult. A Szülői Közösség vezetői a rendezvény bevételét felajánlották az iskolának a fent nevezett célok megvalósítására.

A Cecei Általános Iskola vezetősége szeretne köszönetet mondani mind a három település aktív szülőinek, illetve a tantestület tagjainak, akik műsorukkal emlékezetessé tették az estet, és megköszönik minden egyes szervezőnek, részt vevőnek, támogatónak, akik munkájukkal, jelenlétükkel, vagy adományukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét