Udvartakarítás - 2015. március 30.

A Cecei Általános Iskolában javában zajlik a „Minden, ami iskola!” című három hetet meghaladó projekt megvalósítása. Ennek jegyében fogtak össze az iskola nevelői, diákjai és a diákok szülei a hétfői kicsit borongós délutánon, hogy szebbé tegyék az intézmény hatalmas parkját az Illyés-napok tiszteletére. Gereblyét, lapátot, seprűt, vékákat, vödröket fogtak a kicsik és nagyok és szorgos kezek varázsolták széppé az iskolaépület környezetét. Az évfolyamok között felosztásra kerültek a park egyes területei és mindenki nekilátott a munkálatoknak. Lombot szedtek, gazoltak, söpörtek, gereblyéztek, ástak, követ szedtek azok a szülők és diákok, akik szívükön viselték ezt a kezdeményezést. Az időjárás is kegyes volt és nem mosta el az eső a programot!

Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik eljöttek és velünk együtt azon fáradoztak, hogy gyermekeink szebb környezetben legyenek, illetve hogy a rendezvényhez illően tudjuk fogadni vendégeinket!

Az intézmény munkatársai

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét