Hírek

Cecei diákok a megye legjobbjai között
2012. május 16.

A Fejér Megyei Honismereti Egyesület a 2011/2012-es tanévre „Felnevelő tájunk” címmel honismereti vetélkedőt hirdetett alsó és felső tagozatosok számára. Nagyon népes mezőny nevezett erre a színvonalas versenyre. A Cecei Általános Iskolát egy 4.a osztályos csapat, a TÖRTÉN-ÉSZ képviselte, melynek tagjai Bagi Zsolt, Pogány Márk, Vitéz-Móré Gergő, akik hat hónapon keresztül ismerkedtek a magyar középkor történetével. A feladatlapok megoldása során kalandozhattak Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, III. Béla, III. András, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxenburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás, II. Lajos világában. Székesfehérvár története kiemelt szerepet kapott a fél év alatt. A vetélkedő első, levelezős része szép sikert hozott a cecei fiúknak, akik a 8. helyezést érték el! Alapos és kitartó munkájuk eredményeként bejutottak a megye legjobbjai közé. A megyei döntőre május 11-én került sor, természetesen Székesfehérváron, ahol újabb feladatok megoldása várt a csapatokra a királyok életéhez kapcsolódó ismeretekből és Fehérvár történetéből. Remek előadást mutatott be csapatink a korona megszerzéséről és a koronázás eseményéről. A jelmezek és a kellékek is szemet gyönyörködtetőek voltak! Köszönet érte a lelkes segítőinknek, így a szülőknek és a Cecei Katolikus Egyháznak. A döntőben ugyan nem állhattak diákjaink a dobogóra, de minden dicséretet megérdemelnek. Büszkék vagyunk Rátok! Külön köszönjük Móré Ágnes szervező munkáját, aki a csapat szállításában is nagy segítséget nyújtott.

Griezer Gabriella
felkészítő tanár

Képek...

Országos döntőkön a cecei diákok
2012. május 16.

Iskolánk tanulói az előző évek hagyományait folytatva, ebben a tanévben is több levelezős versenyen vettek részt. A többfordulós megmérettetéseken jó teljesítményt nyújtottak. Ennek eredményeként intézményünk több diákja is meghívást nyert az országos döntőkre. Az Apáczai Tankönyvkiadó által meghirdetett tantárgyi versenyeken a következő tanulók képviselték iskolánkat a budapesti döntőkön:

Szepesi Balázs 1.a osztályos tanuló természetismeretből és kis nyelvész

Dicsérdi Elizabet 4. b osztályos tanuló természetismeretből

Vitéz Móré Gergő 4. a osztályos tanuló kis nyelvész és természetismeret tantárgyakból.

A Bendegúz Akadémia többfordulós levelezős versenyén vett részt természetismeret tantárgyból Kacz Kornélia Réka 5. b osztályos tanuló, aki az országos versenyen kimagasló teljesítményével a 2. helyezést érte el. Gratulálunk minden diákunknak és köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

Képek...

Hasznosanyag gyűjtések a Cecei Általános iskolában
2012. május 16.

A Cecei Általános Iskola öko programjának sarkalatos pontja a szelektív hulladékgyűjtések megszervezése. Ennek jegyében az elmúlt hetekben több kampányszerű gyűjtésre is sor került az intézményben. Május első hetében bonyolítottuk le az első alkalommal meghirdetett e-hulladék gyűjtést. Ennek során iskolánk tanulói minden olyan elavult vagy meghibásodott hálózati áramforrásra csatlakoztatható eszközt összegyűjtöttek, amelyek már használhatatlanná váltak. Mivel ezek az eszközök sok nehézfémet és egyéb szennyező anyagot tartalmaznak, ezért veszélyes hulladéknak minősülnek. Szelektív gyűjtésük komoly környezetszennyezést előz meg. Május második hetében került sor a már hagyományos tavaszi papírgyűjtésre. Erre az alkalomra is sokan készültek, hiszen volt olyan diákunk, aki több mázsa papírt hozott be a program során a gyűjtőhelyre. A rendezvény idejére egyéni és osztályok közötti versenyt hirdettünk meg, ezzel is motiválva diákjainkat a környezettudatos magatartásra.

A legjobb eredményeket a következő tanulók érték el:

Alsó tagozat: I. Kovács Nikoletta II. Balassa Márk III. Vitéz Móré Gergő
Felső tagozat: I. Jobban Bátor II. Bandi Dávid III. Vagyóczki Patrik

Az osztályok közötti versenyben az 1.a osztály és a 8. osztály érték el a legjobb helyezést. A legügyesebb diákok értékes könyvjutalomban részesülnek, míg az osztályok munkáját különböző édességekkel díjazzuk. Külön köszönetet szeretnénk mondani azoknak a szülőknek, akik aktív segítséget nyújtottak a gyűjtések lebonyolításában. A rendezvények bevételét az iskolai gyermek nap megszervezésére szeretnénk fordítani.

Képek...

A vízfogyasztást népszerűsítjük
2012. május 8.

A Cecei Általános Iskola több éve aktívan részt vesz az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet akcióján, amelynek célja, hogy a legfiatalabb korosztály számára is felhívják a figyelmet a megfelelő folyadékbevitel fontosságára. Azonban nem csak az a fontos, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, hanem az is, hogy ez a folyadék megfelelő minőségű legyen. Ismert tény, hogy a cukros üdítőitalok, energia italok fogyasztása hosszú távon rendkívül sok egészségügyi problémát okozhat. Éppen ezért az OÉTI az ásványvizeket előállító és forgalmazó cégekkel közösen, iskolákkal együttműködve kampányt szervez az ásványvíz fogyasztásának népszerűsítésére. Az akciónak köszönhetően a székesfehérvári Alba Mineral Kft egy vízadagoló automatát és megfelelő mennyiségű ballonos vizet helyezett ki a Cecei Általános Iskolába, amelyet nagy élménnyel vettek birtokba diákjaink. Reméljük, hogy ezzel a programmal is hozzájárulunk a gyermekek szemléletformálásához, egészségesebb életmódra neveléséhez.

Képek...

Cecei sikerek a Pálfai Lázár Ervin versenyeken
2012. május 8.

A Pálfai Általános Iskola évek óta sikeresen rendezi meg a Lázár Ervin napot, amelyre az idei évben is meghívást kaptak a Cecei Általános Iskola tanulói. A május 4-én, pénteken megrendezett eseményen három korosztályban indult cecei diák. A versenyzőknek Lázár Ervin egyik írásából kellett megtanulni egy részletet. Iskolánkat Pordán Tamás 2. b osztályos, Bali Miklós 4. a osztályos és Salamon Ronald 5. a osztályos tanuló képviselte szép sikerrel. Tamás harmadik, míg Ronald második helyezést ért el. Köszönjük nekik is és felkészítő tanáraiknak is a munkájukat! A mesemondással egy időben a sport terén is összemérték tudásukat a meghívott iskolák tanulói. A Lázár Ervin labdarúgó Kupa mérkőzései során iskolánk csapata helyezést ért el. A szép sportsikert elérő csapat tagjai a következők voltak: Varjas Máté, Meister Gábor, Várhelyi Ádám, Várhelyi Zsolt, Sebestyén Martin, Csányi Kálmán és Klazer Ferenc. Csányi Kálmán különdíjat vehetett át a gólkirályi címért. Gratulálunk nekik is, és örülünk sikereiknek!

Képek...

Ismét Drogmaraton a Cecei Általános Iskolában
2012. május 8.

Eltelt egy év, és ismét ellátogattak hozzánk az Együtt egy drogmentes Magyarországért Mozgalom tagjai, akik immár a 11. Drogmaratont szervezték meg. Az egyesület aktivistái nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint, hogy a drog prevencióról, a dohányzásról, az egyéb veszélyekről, az egészséges életmódról, a sport jelentőségéről beszéljenek a diákoknak. Fiatalok lévén, talán kicsit élet közelibben, valós, őket is érintő szemszögből tudtak beszélni a legveszélyeztetettebb korosztályoknak, hiszen a híradásokból tapasztaljuk, hogy a veszély itt van közöttünk. Előadásuk után tanulóink közös esküt tettek és megfogadták, hogy az elmondottak jegyébe, drogoktól és káros szenvedélyektől mentesen fogják élni az életüket. A közös programot egy ki mozgás zárta, amelynek keretében diákjaink egy kis kocogással tettek egészségük megőrzése érdekében. Ezt követően a legveszélyeztetettebb korosztály, a 13-14 éves diákok számára került sor drog prevenciós előadásra. Ajándékként minden diákunk oklevelet és hűtő mágnest vehetett át a szervezőktől.

Képek...

Anyák napja a Cecei Általános Iskolában
2012. május 8.

Iskolánk életében régi szép hagyomány, hogy diákjaink verses-zenés műsorral köszöntik édesanyjukat, nagymamáikat. Osztályaink idén is nagy szeretettel készültek a jeles ünnepre és már az elmúlt héttől kezdve hívták szüleiket ezekre a csoportszinten megszervezett alkalmakra. Nagy örömünkre sokan elfogadták invitálásunkat és együtt örülhettek gyermekükkel, unokájukkal. Szintén hagyomány, hogy az ünnep alkalmából az iskola egyik tanulócsoportja köszönti a Cecei Nyugdíjas Klub tagjait is. Az idei évben május 7-én, hétfőn Horváthné Sohár Eszter tanító néni vezetésével, a 3.a osztály tanulói adták elő műsorukat a Milos kastély éttermében. Köszöntőjüket, amelynek része volt egy zenés kivetítés is nagy szeretettel fogadták a megjelent nagyszülők. Az iskolások köszöntése után a nyugdíjas klub tagjainak nagy meglepetésére és örömére a Cecei Óvoda egy kis csoportja is ajándékműsorral készült. Énekkel és versekkel köszöntötték a nagyszülőket, akik könnyeikkel küszködve hallgatták a kis csemeték bemutatóját. A műsor után a nyugdíjas klub tagjai szeretet vendégségre várták a szereplőket.

Képek...

Élményszerzés versenyek formájában
2012. április 24.

Iskolánk céljai között kiemelten szerepel a tehetséggondozás ügye. Ezért sok olyan versenyre, vetélkedőre készülnek fel diákjaink, amelyek során a tanórák keretein túlnyúló ismeretet tudnak elsajátítani. Ennek jegyében a közelmúltban több ilyen rendezvényen is sikerült szép eredményeket elérni iskolánk csapatainak. Április 16-án két csapattal vettünk részt a II. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Versenyen, amelynek I. Régiós döntőjét Székesfehérváron rendezték meg a Kossuth Lajos Általános Iskolában. Itt a Héricz Ildikó, Pordány Réka és Redzsepi Ardit összetételű csapat a harmadik, míg a Ferencz Noémi, Czinkon Csaba és Varjas Máté fémjelezte alakulat az ötödik helyen végzett. A csapatokat Tornócziné Bondor Csilla tanárnő készítette fel. Április 18-án meghívást kaptunk a Sárszentmiklósi ÁMK-ban megrendezett ÖKO-party elnevezésű környezetvédelmi vetélkedőre. A Horváthné Sohár Eszter tanítónő által felkészített csapat nevezésként plakátot készített, majd akadályversenyen vett részt, ahol felhívták figyelmüket, hogyan óvjuk közösen a bennünket körülvevő környezeti és természeti értékeinket. Április 20-án Decsen jártak tanulóink a Múltunkban a jövőnk! elnevezésű honismereti versenyen. A Dicsérdi Elizabet, Csercsa Fanni, Fésű Fanni, Kacz Kornélia összetételű csapat, illetve Tornócziné Bondor Csilla felkészítő tanárnő egy vidám hangulatú rendezvényen szerezhettek behatóbb ismereteket a Sárköz néphagyományairól, népművészetéről. Az intézmény vezetése ezúton köszöni meg a felkészítő tanárok munkáját és gratulál az elért eredményekhez.

Képek...

Szemétszüret a Föld napja alkalmából
2012. április 24.

A Cecei Általános Iskola az idei tanévben is csatlakozott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által meghirdetett, a Föld Napjához kapcsolódó szemétszedési akcióhoz. Nagy örömünkre az elmúlt két tanévhez hasonlóan, minden tanulócsoportunk vállalta ezt az önkéntes feladatot, amely fontos része a közösségünk társadalmi szerepvállalásának. A kezdeményezés sikeresnek volt mondható, hiszen szinte minden szülő hozzájárult ahhoz, hogy gyermeke részt vegyen a rendezvényen. Így a legkisebb első évfolyamos tanulótól kezdve, a már csak nehezen motiválható végzős nyolcadikos diákig, mindenki kesztyűt és láthatósági mellényt húzott és elindult Cece település belterületén hulladékot gyűjteni. A falu utcáit szétosztottuk az osztályok között, így próbáltunk lefedni minden belterületet. A rendezvény fontos része az intézmény ökoiskolai programjának is, amelynek célja, hogy gyermekeinket a fenntartható fejlődés, a környezet és természetvédelem jegyében neveljük. Reméljük, hogy ezzel a feladatvállalással is hozzájárultunk diákjaink szemléletformálásához, növeltük igényüket arra, hogy egy rendezettebb és tisztább környezetben éljenek.

Képek...

Régiós siker Lábatlanban
2012. április 24.

2012. április 18-án a Cecei Általános Iskola 3 fős csapatának tagjaként Lábatlanra utaztam az ott megrendezett Sajó Károly-verseny regionális döntőjére. A csapatunk másik két tagja, két osztálytársam Varjas Máté és Redzsepi Ardit voltak. Felkészítő tanárunkkal, Csajtainé Szabó Ágnes tanárnővel együtt nagy izgalommal vártuk a megmérettetést, amelyen a saját megyénket képviseltük. Ez a neves verseny a helyi Arany János Általános Iskolában került megrendezésre. A helyi csapat Komárom–Esztergom megyét, míg egy Pápáról érkező csapat Veszprém megyét képviselte. A 2 és fél órás út során elképesztően szép tájakat láthattunk. Kedves vendéglátásban volt részünk, amely ásványvízből, szendvicsből és egy lelkes anyuka által sütött túrós batyuból állt. A szóbeli forduló után, amíg a zsűri meghozta döntését, felkereshettük a helyi "Tájház"-at. A verseny után nagy örömmel tértünk haza, ugyanis az általunk készített plakátra különdíjat, a bemutatóra, mely a Cecei ÖKOSULI-ról szólt dicséretet kaptunk és 2. helyen jutottunk tovább a Kárpát-medencei döntőbe, ahol 2 napos versenyen veszünk majd részt, 2012. május 24-25-én Győrben.

Pordány Réka 7. osztály

Képek...

Sikeres szereplés a természetismereti versenyen
2012. április 17.

A víz világnapja alkalmából a székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény megyei természetismereti és környezetvédelmi versenyt hirdetett az 5. évfolyamos tanulók számára. Nevezni a megmérettetésre négy fős csapatokkal, és a szervezők által összeállított feladatlap megoldásával lehetett. A verseny célja volt, hogy a diákok természettudományos műveltségét fejlesszék, illetve a korosztály versenyzési rutinját kialakítsák. A Cecei Általános Iskola csapata nagy várakozással készült a 2012. április 14-én, szombaton délelőtt megtartott rendezvényre. Csalódniuk nem kellett, hiszen kellemes hangulatú, színvonalas versenyen vettek részt, ahol nemcsak a természetismereti tudásukat mérték össze társaikkal, hanem kreativitásukat, fantáziájukat és kézügyességüket is megmutathatták. A verseny hangulatát a színvonalas műsorok és előadások is emelték. A Csajtainé Szabó Ágnes tanárnő által felkészített csapat tagjai, Csercsa Fanni 5.a, Kacz Kornélia Réka 5.b, Kiss Balázs 5.b és Pordány Emese 5.b. osztályos tanulók az 5. helyezést érték el, és a legjobb nem székesfehérvári csapat címet érdemelték ki. A versenyzők jutalomként oklevelet, játékokat, könyveket és egyéb kiadványokat vehettek át.

Képek...

Jutalomkiránduláson a cecei papírgyűjtők
2012. április 17.

A Cecei Általános Iskolában hagyományosan a legtöbb papírt összegyűjtő diákok jutalomkiránduláson vehetnek részt. Az idei tanév őszén magtartott gyűjtés legjobbjai 2012. április 14-én látogathatták meg a Paksi Sportegyesület egyre szépülő labdarúgó stadionját, ahol megtekintették a Paksi FC – Debreceni VSC NBI-es labdarúgó bajnoki mérkőzését. A 40 diákból és kísérőkből álló csoportunkat nagy szeretettel fogadták a sport klub munkatársai, akik a „Szurkoljunk együtt!” program keretében látták vendégül minket. Ennek köszönhetően külön iskolás szektort biztosítottak számunkra. A gyerekek nagy élvezettel nézték végig a rangadót. A szünetben a paksi egyesület kiadványait, jelképeit nézegethettük illetve vásárolhattunk belőlük. Még aláírásokat is sikerült begyűjteniük. Igaz, hogy a mérkőzésen a várva várt gól nem született meg, de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Köszönettel tartozunk támogatóinknak!

DÖK Cecei Általános Iskola

Képek...

Bozsik Intézményi torna Cecén
2012. április 17.

A tavalyi tanévhez hasonlóan a Cecei Általános Iskola idén is részt vesz a Magyar Labdarúgó Szövetség által meghirdetett Bozsik Intézményi Programban. A program célja, hogy a labdarúgó utánpótlás neveléssel foglalkozó sportegyesületek és az általános iskolák közötti kapcsolatot megerősödjön, mindkét fél számára előnyős együttműködés alakuljon ki. Sárbogárd térségében 4 intézmény kötött erre megállapodást, így a Cecei Általános Iskola mellett a Sárbogárdi Központi Általános Iskola, a Sárszentmiklósi ÁMK és az Alapi Általános Iskola. Ezen program keretében került sor arra a labdarúgó tornára, amelyet 2012. április 13-án, pénteken délután 15.00 órai kezdettel tartottak a cecei labdarúgó pályán. A négy intézmény I. korcsoportos (1.-2. osztályos) tanulói mérték össze tudásukat. A jó hangulatú eseményen az iskolák versenyében a következő eredmények születtek:

1. Sárbogárdi Központi ÁI

2. Sárszentmiklósi ÁMK

3. Cecei ÁI

4. Alapi ÁI

A rendezvény végén minden résztvevő intézmény oklevelet és egy kis ajándékot vehetett át az eredményes szereplésért.

Képek...

Figura Ede zenés irodalom órája a művelődési házban
2012. április 10.

Figura Ede már sokadik alkalommal látogatott el Cecére, ahol mindig nagy szeretettel fogadják a gyermekek és felnőttek egyaránt. A tavaszi szünet előtti utolsó napon két előadást is tartott a kicsiknek. Ede pedagógusként kezdte pályáját, melynek tapasztalatait jelenleg előadóművészként hasznosítja. Gyermek centrikus, aki interaktív programjának keretében bevonja a dalok eljátszásába a közönséget, fülbemászó dallamait együtt énekelve a hallgatósággal. Gitárral kíséri dalait, amit szintén nagy örömmel hallgatnak a gyerekek. Az előadása nem kötött rendben folyik, szívesen veszi a diákok gondolatait, ráhangolódik a hallgatóságára. Most sem okozott csalódást, amit a sok figyelő tekintet, éneklő száj, valamint az előadás végén a diákok „ölelő” csokra is igazolt. A versek, a zene szeretetére, az együtt éneklés örömére, a színpadi szerepléstől való félelem csökkentésére nevel, ami nagyon fontos a nevelési folyamatunkban.

A gyermekek utolsó kérdése az volt, hogy mikor jön el újra a cecei diákokhoz. Válasza a következő volt: Mindig szívesen jövök, ha hívtok, hiszen nagyon jól érzem magam nálatok!

Hát, mi tényleg visszavárunk Ede!

Képek...

Családias húsvéti készülődés az első osztályokban
2012. április 10.

Húsvét előtt a szülőket, családtagokat is várva hangolódtak első osztályosaink az ünnepre a Cecei Általános Iskolában. A jó hangulatú délutánon a két párhuzamos osztály tanulói köszöntő képeslapokat, tojástartókat, ablakdíszeket készítettek papírból kivágva, színezve őket, míg a másik teremben viasszal írókázva, színesbe „öltöztették” a tojásokat. Kicsik és nagyok együtt dolgoztak, beszélgettek, kovácsolódtak közösséggé a tanító nénik, Földi Józsefné, Kaczné Lajtos Judit és Szepesiné Palatinus Pálma segítségével. A gyermekek boldogan vitték haza alkotásaikat a délutánról, amik reményeink szerint az ünnepi otthonokat díszítették.

Képek...

Cecei sikerek a Sárszentmiklósi Bozsik tornán
2012. április 3.

Szombaton rendezték meg az utánpótlás Bozsik labdarúgó tornát Sárszentmiklóson, ahol a cecei sportolók szépe eredményeket értek el.
U 7-es korosztályban Szepesi Balázs a torna legjobb mezőnyjátékosa, Somogyi Kornél a legjobb büntető rúgó, Csilléri Dániel a torna legjobb védője
U 9-es korosztályban Klazer Balázs a legjobb mezőnyjátékos, Török Norbert a legjobb védő
U 11-es korosztályban Skopál Ádám a legjobb kapus, Mészáros Tamás a legjobb fejelő címet érdemelték ki. Sportolóink készülnek a következő megmérettetésekre is! Hajrá Cece!

Képek...

Mesemondóverseny Cecén
2012. április 3.

Március 30-án, pénteken meséktől volt hangos a cecei iskola. Ezen a napon szervezték meg a tavaszi Illyés mesemondóversenyt, melyre az idei évben Abától Nagydorogig érkeztek versenyzők. A kiírás szerint 2012-ben magyar műmesékkel lehetett készülni 3-4 perc terjedelemben. Nagy örömünkre több, mint 100 kisdiák és kísérőik fogadták el meghívásunkat, és utaztak el Cecére.

A program során a regisztrációt követve Király László igazgató köszöntötte a vendégeket. A köszöntés után Bali Péter, iskolánk régi diákja mondott egy mesét a vendégeknek. A mesék után hangszeres- énekes dalcsokor következett, amit iskolánk 4. 5. 6-os diákjai adtak elő. felkészítő tanáraik Balázsné Aranyos Judit és Tornócziné Bondor Csilla voltak. A köszöntés után a vendégek együtt megkoszorúzták az iskola parkjában Illyés Gyula szobrát, majd kezdetét vette a verseny.

A mesemondás után a cecei szülőknek köszönhetően családias vendéglátásra is várták a diákokat és kísérőiket, amit barátságos beszélgetés követett.

A mesemondóverseny helyezettjei a 2012-es évben a következők voltak:

1. évfolyam

I. Varga Mira, Aba

II. Kovács Réka, Sárbogárd

III. Dániel Zsolt, Sárbogárd


2. évfolyam

I. Lajter Laura, Nagydorog

II. Szénási Benedek, Sárbogárd

III. Lehota Eszter, Cece


3. évfolyam

I. Biró Bence, Sárbogárd

II. Fehér Illés Máté, Aba

III. Szücs Norbert Zoltán, Sárszentmiklós
4. évfolyam

I. Bali Miklós, Cece

II. Horváth Zsombor, Sárszentmiklós

III. Killer Fédoszija, Cece

5. évfolyam

I. Salamon Ronald, Cece

II. Ambrózi Miklós, Sárbogárd

III. Orova Gréta, Cece


6-7-8. évfolyam

I. Bali Iván, Cece

II. Makkos Anna Ráhel, Sárbogárd, Petőfi Sándor Gimnázium

III. Dörögdy Anna, Sárbogárd, Petőfi Sándor Gimnázium

Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik adományaikkal, segítségükkel, munkájukkal szebbé tették ezt a remek tavaszi rendezvényt a Cecei Általános Iskolában!

A vezetőség

Képek...

Illyés sportverseny a Cecei Általános Iskolában
2012. április 3.

Az idei évben is megszervezték Cecén az Illyés napokhoz kapcsolódó sportdélutánt. Négy csapat versengett az Illyés Kupáért, Alap, Sárszentmiklós, és Cecéről két csapat. A játékos feladatok sok ügyességet, koncentrációt, gyakorlást igényeltek, de szemlátomást a vendégek és a hazaiak is nagyon élvezték őket. A verseny eredményeként az első- második helyezést a hazaiak, a harmadik helyezést a Sárszentmiklósi ÁMK diákjai érték el. Köszönjük a diákoknak és felkészítő pedagógusaiknak a sok munkát!

Képek...

Cecei diákok sikerei az Alapműveleti matematika versenyen
2012. április 3.

Iskolánk tanulói már évek óta részt vesznek az alapműveleti matematika verseny megmérettetésein. Az idei évben, nagy örömünkre nem kellett Székesfehérvárra utazniuk, ugyanis a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium nevelői elvállalták a verseny megszervezését. A jelentkező 19 tanulónk közül a legjobb eredményt a következő tanulók érték el:

A 4. évfolyamos korosztályban Killer Fédószija 3. helyezést, Dicsérdi Elizabet 4. helyezést, Szadai Márk 5. helyezést

Az 5. évfolyamos korosztályban Kacz Kornélia 4. helyezést, Kiss Balázs 5. helyezést, Pordány Emese 6. helyezést

A 6. évfolyamos korosztályban Fésü Fanni 3. helyezést

A 7. évfolyamos korosztályban Varjas Máté 2. helyezést, Redzsepi Ardit 3. helyezést

A 8. évfolyamos korosztályban Jobban Bátor 4. helyezést, Czinkon Csaba 5. helyezést

Köszönjük diákjaink szüleinek és a felkészítő tanároknak, hogy támogatták a versenyen való eredményes részvételt!
Diákjainknak szívből gratulálunk sikereikhez!

Képek...

Petőfi Sándor nyomában - A 4. évfolyamosok sárszentlőrinci kirándulása
2012. március 28.

Pénteken a 4. évfolyamosok Sárszentlőrincre látogattak el rendhagyó magyar órák keretében, ahol meglátogatták a Petőfi emlékházat. A tananyag az 1848-as forradalmat feldolgozva Petőfi Sándor életét és forradalomban betöltött szerepét is érintette, aminek kapcsán született meg az ötlet, hogy látogassanak el a Cecéhez igen közel lévő emlékhelyre. Szülői segítséggel megszervezték az utat, és verőfényes napsütésben szálltak ki pénteken a buszból.

A múzeumnál már várták őket, és a sok érdekes tárgy mellett megtudták azt is, hogy kb. 2 évet töltött Sárszentlőrincen a híres költő, kosztos diákként a jegyzőék házában, melyet átalakítottak múzeummá, emlékhellyé. Sok szép tárggyal, a család képeivel, emlékiratokkal lehetett megismerkedni, a modern technikákat is igénybe véve. Mint megtudták, a múzeum felújításában, átalakításában a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai is részt vettek.

Megtudták azt is, hogy májusban az emlékmúzeum szomszédságában nyílik meg az ország első Lázár Ervin múzeuma.

Ezután a negyedikesek átsétáltak a szépen felújított evangélikus templomba, ahol a lelkész asszony elmondta a vendégeknek, hogy a régi időkben olyan sokan jártak a templomba, hogy a diákoknak az oltár mögött jutott csak hely, fapadokon ülve. Ott nagyon unatkoztak, hiszen szinte semmit sem láttak, ezért bicskájukkal farigcsálták a padokat. A „legenda” szerint Petőfi Sándor is belevéste a monogramját a padba, ami meg is tekinthető.

Azt is elmondta, hogy a templom építésekor a Kárpátokból hozták a fákat a Duna vizén úsztatva, amit nagy szekerekkel szállítottak el Sárszentlőrincre, ahol nagy ünnepséget rendezve fogadták őket. Azt is elmesélte, hogy a „48-as forradalom idején az egyik harangot levették és felajánlották ágyúnak. A harang tartó szerkezete ma is látható a templom mellék szárnyában, a régi toronyórával együtt, amit még a harangozó húzott fel minden nap, nagymamáink órájához hasonlóan. Ma már egy modern órát láthatunk a sárszentlőrinci templomtoronyban, ami a negyedórákat és az órákat is elüti.

Folytatásképpen a gyerekek elsétáltak még a régi iskolaépülethez is, melynek falán emléktábla hirdeti, hogy ebbe az iskolába járt híres költőnk.

A program a kicsi, de nagyon szép és gondozott tolna megyei település játszóterén folytatódott, ahol önfeledt futkározással és hintázással élvezték a márciusi jó időt a diákok.

Igazán érdekes és izgalmas kalandban volt részük a negyedikeseknek, melynek során képzeletben szinte ellátogattak a XIX. századi helyszínekre és eseményekbe.

Képek...

Méhecske röptetés az iskolában
2012. március 28.

Március 26-án, kedden játékos foglalkozásra várták a cecei iskolába a leendő első osztályosokat a cecei, sáregresi és vajtai óvodákból. Miután a gyerekek az óvónőkkel együtt már jártak az iskolában, most szüleikkel együtt várták őket a tanító nénik, hogy készségfejlesztő feladatlapokat töltsenek ki, rajzoljanak, majd egy méhecskés röptetőt készítsenek. Egy röpke fél órára kipróbálták, hogy milyen lesz majd szeptemberben az iskolapadban ülni, így rajzolni, nyírni, ragasztani stb. Az alkotás öröme után természetesen a méhecskét meg is röptették az udvaron, így véve birtokba a nagy tereket.

Amíg a leendő diákok alkottak a pedagógusokkal, Király László igazgató bemutatta a szülőknek az iskolát. Végigjárták a termeket, az udvart, majd interaktív tábla segítségével megtekintették az iskola honlapján a mindennapi iskolai élet jellemzőit. Ezután a bemutatkozás kötetlen beszélgetéssé alakult, ahol feltehették kérdéseiket a leendő első osztályosok szülei a nevelőknek.

Az óvoda-iskola átmenet program a beiratkozással folytatódik, április 10-11-12-én, a Cecei Általános Iskolában.

Képek...

Arcadia egészségnap a Cecei Általános Iskolában
2012. március 28.

Szombaton rendezték meg immár harmadik alkalommal Cecén az egészségnapot az Arcadia Reklámügynökség támogatásával. A program során a diákok feladatlapokat töltöttek ki, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákból készült kenyereket, süteményeket kóstolgattak a pedagógusok és a szülők segítségével. Az egészségmegőrzés jegyében plakátokat készítettek kooperatív technikákat alkalmazva. Testsúlyt, testmagasságot mértek, testtömeg indexet számoltak. Mindeközben az érdeklődőket a védő nénik várták, hogy vérnyomást és vércukor szintet mérjenek. A teremben zajló programok után önfeledten mozogtak, futkároztak, kerékpároztak az udvaron a cecei diákok az egészségnapon.

A reklámügynökség az idei tanévben is termékmintákkal, szórólapokkal, vitaminokkal, graham liszttel, matricákkal és plakátokkal támogatta a rendezvényt.

Képek...

Ünnepi énekverseny a Cecei Általános Iskolában
2012. március 20.

A hagyományoknak megfelelően a Cecei Általános Iskolában idén is megemlékeztek a diákok az 1848. március 15-i eseményekről. Az iskola 6. évfolyamos tanulói tematikus műsorral elevenítették fel a forradalom napjának történéseit, illetve idézték meg az események egyik vezéralakja, a szabadságharc során életét vesztő Vasvári Pál emlékét. Az idei ünnepség rendhagyó eseménye volt az osztályok közötti énekverseny, amely során ’48-as dalokat kellett előadniuk iskolánk tanulócsoportjainak. A Tornócziné Bondor Csilla tanárnő által szervezett verseny bemutatójára az ünnepség után került sor. Minden 4-8. évfolyamos tanulócsoport közösen énekelt el egy katonadalt, amelyet abból a tíz nótából választottak ki, amelyek előadását már hetek óta gyakorolták az osztályokban. Az előadásokat egy pedagógusokból álló zsűri értékelte, amely alapján megosztva első helyezést értek el a 4. a és 4.b osztályos tanulók, míg harmadik helyezett lett az 5.a osztály. Reméljük ezzel a kezdeményezéssel is sikerült megidéznünk a korszak hangulatát és méltóképpen megünnepelni történelmünk e jeles eseményét.

Képek...

Óvodából iskolába - iskolanyitogató programok a Cecei Általános Iskolában
2012. március 20.

Március 13-án, kedden ellátogattak iskolánkba a cecei, sáregresi és vajtai nagycsoportos óvodások a nevelőikkel együtt, hogy megismerkedjenek az iskola épületével, a tanító nénikkel, a diáktársakkal. A program során az óvodások végigsétáltak az iskola termein, összehasonlították az óvodai csoportszobával őket, hasonlóságokat és különbségeket keresve. A tornatermi játék tette fel a koronát a délutánra, ami akkora zárt tér, amivel a kicsik ritkábban találkozhatnak.

A tanító nénik egy kis emlékkel is kedveskedtek a gyerekeknek és az óvó néniknek, és meghívták őket a március 27-i foglalkozásra, bemutatkozásra is, ahova a szülőkkel együtt várják a leendő elsősöket.

Az óvodások ezután az iskola busszal utaztak vissza az óvodába. Reméljük, hogy jól érezték magukat leendő elsőseink a cecei iskolában!

A Cecei Általános Iskolában és Alapi Tagiskolájában 2012. április 10-11-12-én, kedden, szerdán, csütörtökön 8:30-tól 15 óráig várják a leendő első osztályosok szüleit az iskolai beíratásra.

Az alsó tagozatos nevelők

Képek...

Együttműködés az ökoszemlélet jegyében
2012. március 20.

A Cecei Általános iskola együttműködési megállapodást kötött a Kócsagtoll Környezetvédelmi Alapítvánnyal. Az agárdi székhelyű alapítvány a Környezet és Energia Operatív Program 6.1.0/B kiírásában nyert el támogatást az Európai Uniótól, amelynek keretében oktatási intézményekkel alakítanak ki kapcsolatot a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok lebonyolítására. A megállapodás keretében első lépésként a cecei iskolába járó gyermekek egy oktatófüzetet kaptak ajándékba, amelynek feladatait a pedagógusok beépítik osztályfőnöki tanmenetükbe, illetve a nem kötelező tanórai foglalkozások menetébe. A füzet segítségével a diákok megismerkedhetnek a hulladékkezelés szabályaival, a hulladékok újrahasznosításával, a tudatos vásárlás kritériumaival. Az alapítvány munkatársai egy teszt segítségével mérték fel a gyermekek jelenlegi tudását ebben a témában. Ezt majd egy kimeneti mérés fogja követni a tanév végén, amelyből kiderül, hogy milyen ismeretekhez jutottak diákjaink a programnak köszönhetően. Az alapítvány vállalta, hogy további oktatási anyagokat biztosít a témában, illetve elektronikus formában ismeretterjesztő képregényt juttat el a gyermekekhez. A tervek szerint egy ökojátszóház kitelepülése is megvalósul a tanév végi programok között.

Képek...

Óz, a ma is csodás varázsló
2012. március 20.

Újabb kulturális élménnyel gazdagodtak gyermekeink, amikor múlt szerdán az Óz, a nagy varázsló című mesejátékot néztük meg a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Az előadást korábban kollégáink látták a színház bérletes előadásán, s mivel nagyon tetszett, tanulóinknak is lehetőséget adtunk megtekinteni: színházlátogatást szervezve. A nagy érdeklődésre való tekintettel, áprilisban a felsőbb évfolyam tanulói is megnézhetik a mesejátékot. Az előadásra sok szülő is elkísérte gyermekét, hiszen ritka lehetőség számukra is igazi színházba menni.

A hosszú előadást érdeklődve és türelmesen nézték végig a gyermekek. Az hatalmas valódi színpad, a színházi varázslat - elnézve a gyermekek arcát az előadás alatt - igenis felveheti a versenyt a mozi, a tévé és a számítógép világával. A pici gyermekek figyelmét nem könnyű lekötni tartósan, hosszú ideig, de a tehetséges színészek humoros, átélt játékával és a csodálatos, ötletes jelmezekkel sikerült. Bennünket, felnőtteket is kiemelt a játék a hétköznapi gondokból, a türelmetlen, rohanó világból. Talán elhihetjük újra, hogy az önmagunkba és másokba vetett hitet, bizalmat, mindegy, hogy Csodaországban, a sivár Kansas-ban vagy a mi hétköznapi életünkben keressük, megtalálhatjuk, ha kitartóan megyünk végig a kis apró (sárga?) úton…

Szepesiné Palatinus Pálma

Szalagtűző a Cecei Általános Iskolában
2012. március 13.

Hagyományainkhoz híven, idén is megrendeztük a szalagtűző ünnepséget a cecei iskolában. Az idei évben mégis egy kicsit másként alakult ez a szép ünnepség, mint az eddigi években, ugyanis a 7. és 8. évfolyamos diákok sok-sok munka árán egy tánccal nyitották meg a rendezvényt. Nyitó táncként a hagyományos magyar palotást adták elő a végzősöknek, családtagjaiknak és pedagógusaiknak. Nagyon büszkék voltunk rájuk, hiszen egy ilyen produkció betanulása rengeteg munkával, ráfordított idővel, kitartással jár. Jó volt végignézni a büszke sorokon, a sok szép fiatalon, akik Iker Józsefné, Györgyike táncoktató és Ráczné Pincési Julianna osztályfőnök útmutatása alapján sajátították el ezt a tradicionális produkciót.

A tánc után Király László igazgató köszöntötte a nyolcadikos diákokat, kiemelve, hogy ez az alkalom egy kicsit valaminek a vége, de valaminek a kezdete is. Vidámak és szomorúak vagyunk egyszerre, de kívánjuk, hogy végzőseinknek minden vágya teljesüljön eljövendő években is.

A hetedik évfolyamosok tréfás gondolatokkal, míg a nyolcadikosok jó tanácsokkal folytatták az ünnepséget.

Ezután következett a szalagok feltűzése, a jelzés, hogy végzős diákokká váltak a nyolcadik osztályosaink.

Az ünnepi részt finom vendéglátás követte, amit a hetedik évfolyamos szülőknek köszönhettünk. A délután zenés-táncos-beszélgetős programmal zárult.

Köszönjük mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal emlékezetessé tették a Cecei Általános Iskola szalagtűzőjének lebonyolítását!

Képek...

Vesd Bele Magad! - Program indult a Cecei Általános Iskolában
2012. március 13.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2012-ben újra elindította, a Vesd Bele Magad! Programot Általános Iskolák számára.

A Cecei Általános Iskola is pályázott vetőmagcsomagokra, melyeket sikeresen meg is nyert. A vetőmag csomagok tartalma: Zöldborsó, Retek, Sárgarépa, Vöröshagyma, Karalábé vetőmagok és hozzá termesztési segédlet is. A Program - eltérően a hasonló vetőmagosztási akcióktól - NEM szelektál a szociális különbözőségek alapján. Itt a cél nem egy élethelyzet megváltoztatása vagy annak megkönnyítése.

A cél a szemléletformálás, a helyben előállított friss magyar termékek fogyasztásának ösztönzése, az ismeretlen eredetű, boltokban megvásárolhatóval szemben, a fizikai munka élményének és becsületének visszaadása, a gazdák és a mezőgazdaság szerepének, felelősségének bemutatása. Minden résztvevő gyermek és annak családja is a programon keresztül gazdálkodóvá válhat, átélheti a termelés, az élelmiszer-előállítás csodáját és nem kicsi felelősségét.

Ezek a gyermekek, alsó tagozatos kisiskolások, akik életkoruk miatt segítségre szorulnak. A tapasztalatok alapján közös, családi programmá válhat a kertészkedés, melynek eredményeként a saját konyha néhány alapélelmiszerét termelhetik meg, és fogyaszthatják el közösen.

A harmadik évfolyam pedagógusai vállalták, hogy megszervezik a vetőmag csomagok dokumentált kiosztását, s ennek részeként tájékoztatják a szülőket a Program céljairól. Összegyűjtik a gyerekek élményeiről szóló beszámolókat, fényképeket, amit minden jelentősebb munkafázis kapcsán megörökítenek és a pályázati kiírásnak megfelelően a helyi médiákban, illetve az AGRYA honlapján is közzétesznek.

A részt vevő diákoknak és családjaiknak kitartást, megfelelő időjárást és terményekben gazdag munkavégzést kívánok:

Horváthné Sohár Eszter (koordinátor)

Képek...

Cece Nagyközség
honlapja

Gerlice Néptánc
Egyesület Cece

Alap Község
honlapja

Cece Női Ifjúsági
Kézilabda Klub

Vajta Község
honlapja